(ám-pillás?) mn. tt. pámpillás-t v. ~at, tb. ~ak. Balatonmelléki tájszó, mondják leginkább nõszemélyrõl, ki hiúságra vágyó.

A szüleimtől (Felvidék) hallottam, hogy pámpellás azaz túldíszített, magamutogatós, csicsás ember vagy épület, de akár egy esemény is.