Jelentés KISZE
Mit jelent a KISZE ? Itt megtalálhatja a KISZE szó 3 jelentését. Ön is adhat további jelentéseket a KISZE szóhoz.

1

6 Thumbs up   2 Thumbs down

KISZE


Egyrészt nőalak (szépasszony), bábu, amit szép viseletbe öltöztettek és aki minden rosszat megtestesít.Tulajdonképpen bűbájos boszorkány (jó boszorkányok is voltak a régiségben!) akit félelemmel vegyes tisztelet övezett. Körbejártak vele a faluban, és hitték, hogy így ráaggathatnak mindent, ami ártó, rossz rezgés, lehúzó energia (saját vétkeiket, hibáikat, melyeket szeretünk magunkon kívül helyezni, és tőlünk független roszzként aposztrofálni). Vízbe dobták, vagy elégették - az elemek tisztító erejére bízták a megtisztulás rituáléja közben. Igen ősi szertartás lehet, melyet az egyház nem nézett jó szemmel. Pedig a gyóná elődje lehetett azzal a különbséggel, hogy nem egy embernek, hanem a természetnek (a Teremtőnek) adták át a saját gyengeségeiket.
KISZE = kiszed, elveszi azt, ami nem kell, megszabadít. Tulajdonképpen hálásak voltak neki, annak, aki magára vállalta az áldozatot, hogy a tavaszban újjászülető természet és közösség tisztán és megkönnyebbülve nézhessen az új élet elé. Minden újra helyreálljon, minden újra Egész és Egy legyen. A húsvéti feltámadás, testi-lelki újjászületés előtti utolsó böjti nagytakarítása. Azaz bűnbánat. Enélkül nem lehet
Jézus elé járulni.
Az emberek saját lelkiismeretüket tették tisztává általa.Szép szertartás lehetett ez : "Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit..." - ugye ismerős! Ennek valamiféle ősibb változata. Csak Istenanyai, női minőségben....
Simon Zsuzsanna - 2021. január 27. 0:00:00 GMT

2

0 Thumbs up   2 Thumbs down

KISZE

Forrás: szokincshalo.hu

3

0 Thumbs up   3 Thumbs down

KISZE


l. KISZI.
Forrás: osnyelv.hu





<< KISZDIA KISZED >>

A Szotarjelentese.com egy olyan szótár, amelyet hozzánk hasonló emberek írnak.
Kérjük, segítsen minket egy szó hozzáadásával. Bármilyen szónak örülünk!

Jelentés hozzáadása